Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vámpírok

 

Edward Cullen 


Edward egy 109(+17) éves vámpír
, aki családjával nem sokkal korábban költözött vissza az örökké esős Forksba. Családja egyedi a vámpírok között: csak és kizárólag állati véren élnek (ezért magukat vegetáriánusoknak hívják). Különleges képessége, hogy tud olvasni mások gondolataiban (kivéve Belláéban).

Mikor Bella Swan Forksba költözik édesapjához, Charliehoz, padtársak lesznek biológia órán. Kis híján azonban az az óra katasztrófába torkolt, mivel Edward új padtársának a vére a fiú számára a világ legjobb illatával bír, ami arra ösztönzi Edwardot, hogy ott helyben megtámadja, és az utolsó cseppig kiszívja belőle a vérét. Edward azonban ellenáll a szinte lehetetlen kísértésnek, és beleszeret az ügyetlen, önzetlen, de csupaszív lányba.

Edwardnak kócos bronzvörös színű haja és aranybarna szemei vannak (mint a családja többi tagjának, ha nem éhesek. Ahogy egyre éhesebbek lesznek a szemük úgy fokozatosan besötétedik, míg végül teljesen fekete nem lesz.)

A filmben Robert Pattinson játssza.

Renesmee Carlie Cullen


Az első keresztneve Bella édesanyja (Renée) és Edward nevelőanyja (Esme) nevének kombinációjából született. Középső nevét Edward és Bella apjának keresztneveiből (Carlisle, Charlie) alkották.Renesmee Edward és Bella kislánya, Bella 19. születésnapja előtt született 3 nappal, a Hajnalhasadás című kötet szerint.

Becenevét (Nessie) Jacob Blacktől kapja, habár Bella hevesen tiltakozik ellene, hogy lányát a Loch Ness-i szörnyhözhasonlóan becézzék, mégis a negyedik rész végére minden családtagja ezt használja.

Alig pár órásan „belevésődik” (imprinting) Bella barátjába, Jacobba (vagyis Jacob úgy érzi, Renesmee a lelki társa). Renesmee születése után máris veszélyben van, mivel egy másik vámpír klán tagja, Irina meglátja, és azt hiszi, hogy ő egy halhatatlan vámpír-gyerek. Azonnal értesíti a Volturikat, akik a vámpírok rendőrségeként működnek. Azok elutaznak Forksba, hogy végezzenek a gyerekkel, mivel a vámpíroknak tilos gyerekeket átváltoztatniuk. A Cullen család bebizonyítja Alice segítségével, hogy Renesmeet senki nem változtatta át, hanem igazi félvér, és nem veszélyes. Alice ugyanis elhoz Dél-Amerikából egy másik félvért, Nahuelt, aki már több száz éve él anélkül, hogy akár a Volturi tudott volna róla – bizonyítva, hogy a félvérek nem veszélyesek a vámpírok titkára.

Renesmee félvérként különleges, a szíve vért pumpál, bőrének érintése forró, de falfehér a bőre, és a napfényben szikrázik, de nem olyan erősen, mint az igazi vámpírok, így emberek közelébe is mehet napfényben. Olyan erős, akár egy vámpír, viszont a látása és a hallása már nem olyan erős mint a vámpíroknak, de erősebb, mint egy átlagos embernek. Egyaránt ihat vért, és ehet emberi táplálékot, de a vért jobban szereti. Viszont az igazi vámpírokkal ellentétben ő nem termel mérget.

Ugyanolyan vonásai és hajszíne van, mint Edwardnak, de göndör a haja, mint nagyapjának Charlie-nak, és olyan barna szemei vannak, mint édesanyjának.

Renesmee szellemileg és fizikailag is gyorsan nő, születése után már 7 nappal tud beszélni. A regény végére már képes futni, olvasni, vadászni és más képességei hasonló gyorsasággal fejlődnek ki. Az intelligenciája mindenkit elbűvöl, különösen Bellát és Edwardot, amikor megérti a kislány, hogy mi zajlik körülötte, mikor a Volturik megérkeznek Forksba. 7 éves korára be fogja fejezni a fizikai fejlődést is, habár már ekkor 18 évesnek néz majd ki. Ekkor megáll az öregedésben.

Képes megmutatni másoknak a gondolatait, ha megérinti őket; főképp így kommunikál, pl.: mikor Bellának megmutatja az első emlékét róla. 

Emmett Cullen 

Emmett az első, aki támadja Bellát az első részben, de később egészen megkedveli. Gyakran ugratja őt az esetlensége és az állandó pirulása miatt. Az Újholdban Bella átváltoztatása mellett szavaz. A Hajnalhasadásban Emmett viccesen célozgat Bella szexuális életére, amíg a lány el nem hallgattatja azzal, hogy legyőzi szkanderben.1915-ben született Tennessee-ben Emmett McCarthy néven. 1935-ben, miközben a közeli hegységben vadászott, egy medve támadta meg. Majdnem meghalt, de Rosalie rátalált, így még időben sikerült Carlisle-nak átváltoztatnia őt. Szokatlan módon egyáltalán nem zavarta átalakulásának ténye, csak megrántotta a vállát és ennyit mondott: „Carlisle és Rosalie, az én angyalom is vámpír, mi rossz lehet benne?” Rosalieval már több esküvőt is tartottak. Emmett bármit megtenne, hogy feleségét boldoggá tegye. Időnként külön utakon járnak a család többi részétől, hogy maguk lehessenek, de mindig újra csatlakoznak hozzájuk. Emmettnek kezdetben csak a vegetáriánus életmóddal van problémája, de később azt is megszokja.

Alice Cullen 


Alice csak emberek és vámpírok jövőjét képes látni, mivel korábban ember volt, és aztán lett vámpír. Így képessége nem terjed ki a vérfarkasokra, vagy a félvérekre, mint Renesmee. Az Alkonyatban használja képességét, hogy segítsen Bellának. Később pedig a legjobb barátnők lesznek, és úgy szeretik egymást, mint a testvérek. Az Újholdban Alice előre látja, hogy Bella lezuhan egy szikláról, és azt gondolja, hogy öngyilkos lett. Rosalie szól erről Edwardnak. Ekkor Alice elmegy hogy segítsen Charlie-nak feldolgozni a gyászt, de Bella hazaér. Alice elmondja Bellának mit tervez Edward (Volterrába megy megöletni magát a Volturival.) Együtt indulnak a fiú megmentésére. A Napfogyatkozásban már képzett harcosként küzd a Victoria által teremtett sereg ellen, és nagyon élvezi. A Hajnalhasadásban Alice lesz Bella koszorúslánya az esküvőn, majd pedig ő keres egy másik félvért Jasperrel, hogy megmagyarázzák a Volturiknak, hogy Edward és Bella kislánya nem veszélyes a vámpírokra. Alice sikerrel jár, a Volturik elmennek.Mary Alice Brandon néven született 1901-ben, Biloxiban (Mississippi). Fiatalon, látomásai miatt elmegyógyintézetbe zárták. Egy ottani dolgozónak (aki vámpír volt) ő lett a legkedvesebb betege. James, egy magányos vadász vámpír azután nézte ki magának Alice-t, miután felfedezte fajtársa figyelmét iránta. Az intézeti dolgozó, hogy Alicet megvédje, szabadon engedte és átváltoztatta. Miután végzett elmenekült, de James megölte őt. Alice nem emlékezett korábbi életére, vámpír mivoltától megrettent, de látomásainak köszönhetően tudta, hogy van egy család, akik maguk közé fogadják, és a nem hagyományos vámpír életet élheti majd. Előző életét is kutatta, így talált rá húgára, Cynthiára, akinek van egy Alice nevű lánya, és mind a ketten még mindig Mississippiben, Biloxiban élnek. Alice talált rá Jasperre 1948-ban, aki akkor már vámpír volt. Alice látomásait követve együtt csatlakoztak a Cullen családhoz 1950-ben. Alice és Jasper hivatalosan is összeházasodtak, de Rosalieval és Emmettel ellentétben nekik egyszer is elég volt. Bella és Edward kapcsolatának kezdetén ő volt a legoptimistább és legtámogatóbb a családból, és biztosította Edwardot, hogy nem lesz semmi baj. Ő mondta meg Edwardnak azt is, hogy Bella egy nap a családjuk tagja lesz.

Alice vékony, rövid sötét hajú, filigrán lány, divatőrült és vidám. A filmsorozatban Ashley Greene alakítja.

Jasper Hale 


Már a végső kétségbeesés lett úrrá rajta, Alice épp időben talált rá. Jaspernek volt a legnehezebb beilleszkedni a Cullen családba. Később összeházasodtak. Már egy évszázada vadászott emberekre és itta a vérüket. Sosem tett másként, de kitartott és erősen elhatározta, hogy ellenáll. Edward és Alice folyamatosan segítik ebben. Iskolába járni nehéz neki a rengeteg ember miatt, de Alice kedvéért megteszi (bármit megtenne érte), a diákokat azonban kerüli. Jasper - Rosalie után - a Hale nevet vette fel, mert annyira hasonlítanak egymásra. Az emberek azt hiszik, hogy ikrek, így pedig könnyebb beilleszkedniük és nem kell magyarázkodni.Jasper Whitlock 1843-ban született Texasban. Konföderációs katona volt az amerikai polgárháború idején. 1863-ban változtatták vámpírrá. Egy Maria nevű vámpír alakította át, mivel tudta hogy Jasper befolyásos katona és a segítségét akarta. Jasper feladata volt az újszülött vámpírok edzése, majd megölése amikor már nem lehetett hasznukat venni (kb. 1 évvel átalakításuk után, miután az erejük kezdett fogyni). A hosszú idő után belefáradt ebbe az életstílusba és egy barátjához, Peterhez és annak feleségéhez költözött. A család, akikkel együtt maradt, ellentétes elveket vallott a diétát illetően. Jasper egy idő után lelkileg teljesen kikészült.

Az Alkonyatban Alice-szel és Bellával tart mikor üldözni kezdi őket James. Az Újholdban megtámadja Bellát, mikor a lány megvágja az ujját, ezután hagyja el a Cullen család Forksot hogy megvédjék Bellát. A Napfogyatkozásban Jasper harcolni tanítja a vérfarkasokat és a vámpírokat, hogy megvédjék magukat az újonnan kreált vámpírsereggel szemben. Hajnalhasadásban Jasper és Alice együtt kezdenek el keresni egy másik fél-ember, fél-vámpír hibridet, hogy így bizonyítsák be, Edward és Bella kislánya nem átváltoztatott vámpírgyerek, hanem igazi félvér.

Jasper is rendelkezik egy különleges képességgel: befolyásolni tudja az emberek és vámpírok körül az érzelmi környezetet. Mézszőke haja van, testét vámpírharapások borítják (számos csatát vívott más vámpírokkal). A filmsorozatban Jackson Rathbone személyesíti meg.

Rosalie Lillian Hale 


Amikor először feltűnik az Alkonyatban, úgy tűnik Bellának, hogy Rosalie gyűlöli őt, amiért halandó. (A Napfogyatkozásban kiderül hogy nem gyűlöli, csak féltékeny rá, mert ember és nem akarja, hogy Bella eldobja magától a halandóságot és vámpírrá váljon. Azt kívánja, hogy bár neki is lett volna választása mert akkor ő nem ezt az életet választja magának.) Rosalie, amellett hogy hiú és nagyon öntudatos, nagyon szeretne ismét halandó ember és anya lenni, még a halhatatlanságot és szépségét is odaadná érte. Az Újholdban tévesen tájékoztatja Edwardot Bella öngyilkosságáról, habár Bella csak egy indián szabadidős szórakozást, a sziklaugrást próbálta ki. A Napfogyatkozásban osztja meg Rosalie a múltját Bellával abban a reményben, hogy hátha rá tudja venni, hogy ember maradjon. Nagyon élvezi a harcot az új vámpírokkal szemben is. A Hajnalhasadásban először Rosalieval beszél Bella, miután megtudja, hogy terhes, mert emlékszik rá hogy Rosalie is mennyire akart saját gyereket. Rosalie Bella mellett áll az egész terhessége során. Miután megszületik Renesmee és megkezdődik Bella átváltozása, Rosalie vigyáz a kicsire. A filmsorozatban Nikki Reed alakítja.[7]1915-ben született Rochesterben (New York állam). 1933-ban változott vámpírrá. Ő szenvedte meg a legjobban az átalakulást, énjének egy része még most is dacol ellene. Rosalie mindig is egy tökéletes, kertvárosi családra vágyott, jól kereső férjjel és jól fésült gyerekekkel. Családja középosztálybeli volt, apja bankári állással dicsekedhetett, aki a szerencsének (de ezt sosem ismerte be) köszönhette, hogy nem viselte meg családját a Nagy Gazdasági Világválság. Anyja háztartásbeli volt. Volt két öccse is, de ő volt anyjuk kedvence. Mire 18 éves lett gyönyörű, ámde felszínes, elkényeztetett, önző lánnyá vált. Annak a banknak, ahol apja dolgozott a tulajdonosa igen gazdag volt, és nem mellékesen egy igen megnyerő Royce nevű fiú utóddal is rendelkezett. Royce felfigyelt Rosalie szépségére és feleségül kérte. Nem sokkal az esküvő előtt meglátogatta egyik barátnőjét, Verát és kisfiát. Ekkor jött rá hogy ő sosem lesz olyan viszonyban vőlegényével, mint Vera a férjével, és sosem lesz ilyen boldog családja. Hazafelé menet találkozott össze részeg vőlegényével és annak barátaival. Erőszakoskodtak vele, megerőszakolták, megverték, majd az utcán hagyták meghalni. Ekkor talált rá Carlisle. Átváltozása után megkínozta és megölte volt vőlegényét és annak barátait, de nem ivott a vérükből. Később összefutott leendő férjével Emmett Cullennel aki éppen egy grizzly medvével küzdött, de már a halálán volt. Több mérföldön keresztül futott vele Carlisle-hoz,hogy átváltoztassa mert félt, hogy ő nem tudja megtenni. Utána összeházasodtak, így Rosalie egy részét megkapta annak az életnek, amire vágyott.

Carlisle Cullen 


Utazásai során épp Olaszországban járt, amikor megismerkedett három vámpírral és megdöbbenve tapasztalta, hogy az Angliában látott vámpírokhoz képest mennyivel kifinomultabbak, civilizáltabbak és műveltebbek. Aro, Marcus és Caius (Őket Volturiként is emlegetik vámpír körökben) szintén megdöbbentek, mivel ők még nem találkoztak olyan vámpírral aki hosszabb ideig ellent tudott volna állni az emberi vérnek. Egy ideig velük maradt, és majdhogynem baráti viszonyt alakított ki velük. Próbáltak rávenni, hogy engedelmeskedjen a vámpírösztönöknek, Carlisle azonban erősen kitartott azon elhatározása mellett, hogy embert soha nem fog ölni és ezt sikerült is betartania, a Volturi pedig tiszteletben tartotta elhatározását. Két évszázad alatt immunissá vált az emberi vér szagára, már a sürgősségi ellátásokat is képes bármiféle kockázat nélkül végigcsinálni. 1911-ben ismerkedett meg Esmee-vel, aki akkor törött lába miatt szorult orvosi kezelésre. Nem sokkal ezután Chicagóba költözött, hisz már túl sok időt töltött el az előző városban, már nem sokáig lett volna hihető, hogy 35 éves. 1918-ban változtatta át a halálán lévő Edwardot, aki ezután vele maradt, mint a fia. Ezzel megszakadt végre több évszázados magánya. Ezután Wisconsinba költöztek, ahol 1921-ben Carlsilet és Esmeét újra összehozta a sors. Ezúttal azonban súlyos sérülésekkel szállították be a lányt. Egy szikláról leugorva próbált meg véget vetni életének. Súlyos állapotban volt, Carlisle pedig megsajnálta, és átváltoztatta őt is. Egymásba szerettek és hivatalosan is összeházasodtak.Carlisle 1642-ben született Londonban, apja anglikán lelkipásztor volt, aki mélyen belevetette magát a boszorkányokvámpírokés farkasemberek elleni harcba, a gyanúsítottakat kivégeztette. Nem tűrt meg semmilyen hibát, számára kétféle ember létezett, az igaz lélek és az eretnek. Carlisle nem szerette az erőszakot, viszont okos volt, és találékony, így talált rá egy falu mellett élő valós, igazi vámpír csapatra. Csapdát állított nekik, az egyiket el is kapta, a másik azonban leterítette őt, majd sebesülten magára hagyta meghalni. Carlisle tisztában volt vele, hogy apjára nem számíthat, így az átváltozás idejére egy rakás rohadó burgonya alá temette magát. Ez három napig tartott. Mikor ráeszmélt, hogy mivé vált, többféle módon megpróbálta megölni magát, még a koplalással is próbálkozott.

Ezután talált rá Rosalie-ra, akit jegyese és annak barátai támadtak meg és hagyták magára az utcán meghalni. Később, miközben Rosalie vadászott, rátalált egy Emmett nevű fiúra, akit megtámadott egy medve, több mérföldön keresztül vitte el Carlisle-hoz, hogy változtassa át, mivel félt hogy ő nem bír majd megállni. Családjuk így már öt tagúra bővült. Ezután költöztek Washingtonba, Hoquiamba ahol egyezséget kötöttek a Quileute nevű őslakos indiánokkal, hogy a Quileute-ok nem fedik fel az ő kilétüket, ha Cullenék nem az ő területükön vadásznak,és nem bántanak embereket. A békefeltételeket elfogadták, és nyugalomban éltek következő továbbköltözésükig. Később csatlakozott hozzájuk, a már vámpírrá változott Jasper és Alice, de őket is ugyanolyan szeretettel fogadta. Carlisle-nak van a legnagyobb tisztelete a családban, annak ellenére, hogy mindig nyugodt és soha nem emeli meg a hangját. A filmsorozatbanPeter Facinelli személyesíti meg.[8]

Esme Cullen 

Esme Bellát is saját gyermekeként szereti. A negyedik részben derül ki, hogy Esme kapott egy dél-amerikai szigetet Carlisle-tól, amit Esme-szigetnek neveztek el. Itt tölti Edward és Bella a nászútját. Esme kitűnő érzékkel rendelkezik a lakberendezés iránt, ő rendezi be Edward és Bella új otthonát is. A filmsorozatban Elizabeth Reaser alakítja.[91895-ben született Esme Anne Platt néven az ohioi Columbusban. 1911-ben leesett egy fáról és eltörött a lába. A kórházban dolgozó orvos, Carlisle Cullen, aki ellátta a sérülést, nagy hatással volt rá. Családjával Columbus külterületén egy farmon éltek. Mikor nagyobb lett, és már minden barátnője férjhez ment, elhatározta, hogy tanárnak tanul és nyugatra költözik. Apja ebbe nem egyezett bele, mondván nem helyénvaló egy fiatal lánynak egyedül élni egy nagyvárosban. A család egyik, ígéretes jövő elé néző jó barátja feleségül akarta venni, apja pedig kényszerítette rá, hogy igent mondjon. Érzései közömbösek voltak Charles Evenson iránt, de nem mondott nemet. 1917-ben, 22 évesen feleségül ment hozzá, ám hamar rájött, hogy nagy hibát követett el. Charlie a külvilág felé mindig a barátságos arcát mutatta, a magánéletben azonban teljesen más volt: bántalmazta őt. Szülei erre csak annyit reagáltak, hogy legyen jó feleség, és hallgasson. Az I. világháború kitörése után nem sokkal behívták férjét katonának, ami kész megváltást jelentett Esme számára. Amikor 1919-ben hazatért, a helyzet rosszabb lett, mint volt. Nemsokkal ezután Esme teherbe esett, és ez volt az, ami végül rávette a szökésre, hisz nem akarta gyermekét ilyen körülmények között nevelni. Egy másod-unokatestvérénél húzta meg magát Milwaukee-ban. Hamar beilleszkedett, hadiözvegynek adta ki magát és egy kis helyi közösségben tanított. 1921-ben nem sokkal születése után tüdőfertőzésben meghalt a gyermeke. Esme úgy érezte, nem maradt semmije. Egy szikláról leugorva próbált meg véget vetni az életének. Carlisle emlékezett rá a korábbi találkozásukról, és semmiképpen sem akarta, hogy meghaljon, így átváltoztatta őt. Mikor Esme kinyitotta szemét és meglátta azt az arcot, akire 16 éves kora óta mindig visszagondolt, nem bánta, hogy vámpír lett. Nem fogadta olyan könnyedén, mint Emmett, de boldog volt, hogy rátalált álmai férfijára. Anyai ösztönei örökre benne maradtak, a családban ő tölti be az anya szerepét.

 

 

Victoria 


 ]Victoria haja égővörös, ő maga nagymacskaszerű. Különleges képessége, hogy mindig tudja, mikor kell elkezdeni menekülni. Párja, James halála óta élete célja Bella megölése volt, lehetőleg valami lassú és fájdalmas módon. A Napfogyatkozásban Edward végez vele. Az első két filmben Rachelle Lefevre játssza, a harmadikban Bryce Dallas Howard.

Napfogyatkozásban Victoria létrehozott Bella (és az őt védő Cullen család) ellen egy újszülött vámpírokból álló hadsereget. Nem végezte jól a dolgát, hadserege lassan irányíthatatlanná vált. Ismert tagjai Riley és Bree. Bree-t Carlisle választás elé állította a Napfogyatkozás-beli csata után, s mivel a lány megadta magát, Carlisle nem érezte okát, hogy elpusztítsa, a Volturi azonban nem kegyelmezett a fiatal vámpírlánynak és megölték.

James 

James Victoria társa. A csapatában még Laurent van, végig azt a látszatot keltik, hogy Laurent a vezér de igazából James. Ruhájuk átlagos kirándulós öltözet: farmer, ing (de cipőt nem hordanak és a ruhájuk és elkopott). Jamesnek a könyv szerint rövid barnás haja van, a filmben hosszú vöröses barnás hajjal látható. Cullenekkel ellentétben nekik vérvörös szemeik vannak. James különleges képessége a nyomkövetés, így az Alkonyatban mikor megérezte Bella illatát és Edward megvédte a lány életét úgy döntött Bellát fogja üldözni, azért mert Bellának ínycsiklandó illata van és azért, mert Edward élete egyik legizgalmasabb vadászatát kínálta neki. A végén Edward és családtagjai megölik. A filmben Cam Gigandet játssza.

Laurent 

Laurent Jamesel és Victoriával él. Sötétbarna bőre és vérvörös szemei vannak. Különleges képességgel nem rendelkezik. Mikor James elkezd Bellára vadászni ő figyelmezteti Cullenéket, hogy James nagyon veszélyes és Victoriát se becsüljék le. Ő nem vesz részt a vadászatban, hanem elköltözik Tányáékhoz, hogy kipróbálja azt az életet ahogy ők és a Cullenek élnek. Bár az Újholdban újra feltűnik mikor újra csatlakozott Victóriához, megölik a kvilájuta farkasok, mikor megpróbálja megölni Bellát. A filmben Edi Gathegi játssza.

Tanya és családja

Cullen család régi barátai. Edward hozzájuk menekül el egy időre, mikor először megérezte Bella illatát. A Cullen családhoz hasonlóan ők sem isznak emberi vért. Irina a 4. rész közepén, mikor meglátja Jacobot és Bellát Renesmevel azt hiszi, hogy egy kisgyereket változtattak át. Ekkor elmegy a Volturihoz és, mivel ez nem volt igaz, és Cullenéknek sikerült is a Volturi előtt bizonyítaniuk, Irinát megölték. Tagjai: Kate, Eleazar, Tanya, Iréna, és Carmen. A negyedik részben Irinát Maggie Grace fogja játszani.

Nomád vámpírok 

A tagjai Alistair, Charles, Makenna. Alistair nagyon ellenzi Renesmeet, de azért megpróbál megbékélni vele, ám ez nem sikerül neki és inkább elhagyja a családot. Charles és Makenna azonban segít a Cullen klánnak.

Dél-amerikai vámpírok [szerkesztés]

A tagjai Zafrina, Senna, Kachiri. Ők az Amazonok. Dél-amerikából származnak. Segítenek bebizonyítani a Volturinak, hogy Renesmee félvér és egyáltalán nem veszélyes és képes megtartani a titkot.

Európai vámpírok 

Két európai klánt említ meg a történet: az ír klánt és a román klánt.

-Ír klán Vezetőjük Siobhan, egy roppan impozáns megjelenésű asszony, akinek különleges képessége segítségével képes befolyásolni az eseményeket. Kemény arcú társa Liam. A kis Maggie külsőleg nem volt annyira mutatós, mint a másik kettő, de különös képessége megmutatta neki, ha valaki hazudott, így ítéleteiben senki nem kételkedett.

-Román klán Csak két vámpír él a román klánban: Stefan és Vladimir. Hajdan 1500 éve ők is 'kiskirályként' éltek, mint ahogy most a Volturi. 'Pókhálós' bőr, de ragyogó bíbor vörös szem, nincs rajta tejszerű hályog. Szívélyes, de nagyon törékeny barátságban voltak az egyiptomiakkal. Később le akarták igázni a Nílus-völgyét, de a Volturi ezt megakadályozta.

Mind a két klán tanúskodott a Cullen családnak.

Egyiptomi vámpírok 

Az egyiptomi klán nem az egyik legrégebbi, hanem a legrégebbi klán az összes közül. Vezetőjük Amun. Amun és társa Kebi, ők ketten a legöregebb vámpírok. Mind ketten i.e. 2500-ban születtek. Mikor a Volturi legyőzték a románokat, 'gyűjtő hadjáratot' szerveztek, így az egyiptomi klán 5 év alatt teljesen megtizedelődött. Amun fejet hajtott a Volturinak, Kebi (mintha Amun árnyéka lenne) ugyanígy cselekedett. Amun, a Volturinál való élete során megfigyelte, hogy hogyan keresse a tehetséges vámpírokat. Így is tett, mikor elhagyta a Volturi klánt. Aro tudta Amun igazi szándékát, ezért Aro, mindig megfigyelés alatt tartotta Amunt. Amun először Chelsea-t találta meg és változtatta át, de Aro átcsábította Chelsea-t a gárdájába, mert különleges tehetséggel volt megáldva. Néhány év múlva Amun besorozta Demetri-t a klánjába, de most sem járt sikerrel Aro-val szemben. Demetri-t is (Chelsea-nak köszönhetően) sikerült rávennie, hogy álljon át a gárdába. Sok évszázaddal később, az 1800-as években, mikor Amun már majdnem feladta a reményt, mikor belebotlott Benjaminba, aki már emberként is nagyon különleges volt: manipulálta a tüzet. Így mikor meglátta, aznap elrabolta a fiút, és átváltoztatta. Egy templom alatti kamrában őrizte Benjamint a Volturi elől, Kebivel vadásztak neki, úgy etették a fiút. Közben Amun fejlesztette Benjanin képességeit, és kiderült, hogy nem csak a tüzet, de a földet, a levegőt és a vizet is tudja irányítani. Öt évvel az átváltozása után, Benjamin kiszökött, hogy megkeresse régi barátját Tiát, akit egy kis hozományért cserébe hozzáadták egy nála jóval idősebb férfihoz Szuezben. 2 napon keresztül feltűnés nélkül figyelte a lányt, és 2 nap múlva vette a bátorságot és éjszaka bekiáltott Tia ablakán. Tia nagyon örült Benjaminnak, és már rögtön tudta, hogy Benjaminnal akar maradni és vállalja a vámpírságot. A fiú figyelmeztette Tiát az átváltozással való fájdalmakra, de a lány hajthatatlan volt. Benjamin ásott egy üreget a sivatagban, és megharapta Tiát. 3 napig ott volt mellette az átváltozás végéig. Miután Tia átváltozott, vadásztak és visszamentek Amunhoz. Amun persze 'tajtékzott' a dühtől, de haragja gyorsan elillant, mert innen jött rá, hogy Benjamin tud felelősség teljesen viselkedni a külvilágban, és minden köteléket elszakított, ami köti a fiút a halandókhoz.

Amun és Kebi nem szívesen ugyan,de maradtak tanúskodni Cullenéknek a Volturi ellen, mert Benjamin megfenyegette őket, hogy felbontja a szövetséget, ha elmennek.